Aranyozott sebhelyek

Az elmúlt pár év során egyre világosabbá vált számomra, hogy a teával összefüggő ún. szakmai ismeretek virtuális, vagy személyes átadása is illúzió, és sok esetben tévút is. A tanfolyamok a legtöbb esetben csupán marketing eszközök, az oda sorakozó, becsatornázott emberek valójában nem a fermentáció és oxidáció részleteire kíváncsiak és csak elszenvedi kénytelenek az ezirányú fejtágítást.  A teával való foglalkozás, babrálás, koncentráció, a teát körbevevő különös, szép eszközök egyedülálló környezetet jelenthetnek annak a gyakorlására, amire valójában kitalálták: az önismeretre és a sebek gyógyítására, vagy legalábbis kezelésére. A meggyőződésemmel együtt a figyelmem és a teával kapcsolatos ismeretek iránti érdeklődés is átalakult; a mezőgazdasági, termelési folyamatok helyett a chanoyu, a kerámia, és a tea körüli fogalmak, és filozófia maradtak az érdeklődésem középpontjában.

   Így találkoztam újra a kintsugival. Tizenöt éve már írtam róla, annyit, amennyit akkor tudtam. Most úgy került elém, hogy évekkel ezelőtt elrepedt egy csészém. Én nem gyűjtögetem a kerámiákat, csupán használom és elhasználom őket. Csak írok arról, hogy lehetséges a yixing és Jianshui kannák sheng puerhez való szoktatása, de a mi izgalmas és mozgalmas életünkben soha egyetlen kannának sem volt esélye arra, hogy megöregedjen. Csak árulom Shibuya Deishi gyönyörű nezumi Hagi csészéit, de ritkán használok ilyeneket. Mégis, egy nap tisztogatás és rendrakás közben felfedeztem, hogy egy dobozba zárt, új chawan elrepedt. Ezek a Hagi csészék vastag mázukkal porózus, kavicsos agyagra épülnek, ami, ha megreped, morzsalékos, poros, alig behatárolható, ezért úgy tűnt, hogy a csésze menthetetlen. Mindenesetre elküldtem a csészét egy ismerősömnek, az olasz restaurátor Chiarának. Covid volt, ezért csak most találkozhattunk, ahogy a csésze kész lett, de lagalább különleges helyszínen, a XIX századi földrengés után elhagyott, ma pedig művészek által kormányzott, a XIX. század végén egy földrengésben leomlott szellemvárosban, Bussanában.

Chiararte

A boltíves romházban finoman megszerkesztett kiállítás, workshopok, a falakon képek Gioia Di Biagioról, akinek egy különlegesen ritka betegsége van, szinte minden héten újjá kell születnie..  Chiara nem teoretizál, ő a kerámiák és fák sebésze, restaurátor immár harminc éve és áll a saját lábán. A technika minden ízében különös és japán. Különösségét az adja, hogy a kerámiák összeragasztásához, ahogyan azt várhatnánk, nem kerámiaragasztót, vagy valamilyen enyvet használnak. A 本金継ぎ (Hon-kintsugi) eredeti módszere szerint  ragasztóként a japán lakkművészet természetes, titokzatos lakkját, az urushiz használják, szemben a Shin-kintsugi esetén alkalmazott  különféle szintetikus műtárgy ragasztókkal. Ezt a lakkot fa, bambusz tárgyak, festések védelmére, díszítésére használják, de ez a leírás nem fedi a valóságot, az urushi egyszerre a szépség létrehozója és konzerválója. Hihetetlen türelem és szakértelem kell a kezeléséhez, de ragasztani ritkán szoktak vele.

Urushi lakk

   A kintsugihoz az urushit kevés liszttel és vízzel keverik, ami folyamatos türelmes kenegetést jelent. A hőmérséklet és a páratartalom függvényében lesz munkára kész a lakk. A jó restaurálás alap feltétele a tiszta, jó törés, amihez a törést elő kell készíteni, csiszolgatni, igazítani kell. Ez kemény munka, különösen porcelán, vagy nagy vastartalmú kerámiák esetében. Az előkészített töréseket meghatározott logikai sorrendben az urushival kikenve kell illeszteni, a túl sok lakkot pedig letörölni. Szintetikus ragasztók használata esetén itt be is fejeződne a munka, de a kintsugi esetében csak most kezdődik. Emlékeznek a puerh lepények érlelő szekrényére, a teák nagy szivardobozára? Pontosan ilyen szekrényre van szükség ahhoz, hogy a lakk tökéletesen megszilárduljon. Részleteket nem mondhatok, mert megsérteném a kézműves technikák titkos némajúlia kódexét, annyit azért elmondhatok, hogy a ragasztás után a fűtéssel és szellőzéssel ellátott szekrénykében két napot pihen a csésze, vagy más darab. Kiveszik, ha kell, újabb finom réteggel erősítik, selyemmel (!) átcsiszolják, újabb két napos szaunázás kezdődik a szekrényben és ez így megy 4-5 alkalommal.

Amikor a lakk megszilárdult, jöhet a sebek díszítése, a tetoválás tetoválása, az aranyfestés. A kész, lakkal ragasztott darabon a lakk fekete színű. A festéshez 24 karátos aranyfüstöt használnak, nem könnyű beszerezni, Japán és Németország a lehetséges forrás. Nem elterjedt, de használható a gintsugi, azaz az ezüsttel való festés-fedés. Az ezüst hajlamos oxidálódni és befeketedni, de érdekes módon az urushira festett ezüst, csillogó, ezüstös marad. Az arannyal való festés után már csak két-három órára van szükség. Összességében elmondhatjuk, hogy egy darab törésétől kb. 2 hónap telik el, mire teljesen kész lesz, de még nem használható. Általános ajánlás, hogy további két hónapot hagyjuk pihenni, majd fizioterapeuta segítségével óvatosan elkezdhetjük használni. Egy urushival ragasztott, arannyal festett darab semmiképpen sem lesz alkalmas eredeti funkcióinak korlátlan betöltésére. A vázák, füstölőtartók, ékszerdobozok stb. használhatóak lesznek, a csészék szintén, de kintsugival ragasztott kannákban nem javasolt 100 fokos vízzel felönteni és perceken keresztül rajtahagyni a teát.

Mire fel akkor ez az egész?

Finom illatok szállnak a romváros utcáin, rögtönzött tetők, fémmaradékokból épített szobrok. A beomlott templomban bozótból font installáció, előtte egy rögtönzött trió énekli a Hare Krishnát.

Az élő él, a halott nem él. Azért. Azért hogy élhessen és vele együtt élhessünk.

A kintsugi a dolgok szép helyreállításának, újjászületésének módja. Abban a korban, amikor megszületet, a teás darabok értéke hihetelne magasságokba emelkedett, egy-egy műtárgy vagyonokat ért.  Kézenfekvő megoldás volt, hogy egy ilyen ritka darabot valamilyen módon megjavítsanak. A kínai technikák sokkal darabosabbak, az európai hagyomány pedig szinte a magasba emeli a HIÁNYT és a sérülést. A kintsugi kulturális környezetében az aranyfüsttel festett tekercsek, az urushi alatt arannyal díszített fa és bambusz darabok megszokottak voltak. Az új restaurációs technika ezeket ötvözte egyetlen gegbe.

Amikor elhatároztam, hogy kicsit hosszabban írok a kintsugiról, összeszedtem tetszetős, finom gondolataimat és gömbölyded lírával vegyítve, mintha csak betűkből ragasztott lakk lenne, igazán eredeti írást készítettem elő. Körülnéztem azért a rendelkezésre álló irodalomban, ami nem túl széles, hiszen mégiscsak egy meglehetősen marginális restaurálási módszerről van szó. Christy, James; Holland, Henry; Bartlett, Charly Iten (2008). Flickwerk: The Aesthetics of Mended Japanese Ceramics. Herbert Johnson Museum of Art, Cornell University

Aztán meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnövekedett a kintsugival foglalkozó szakirodalom. A teljesség igénye nélkül:

• Tomàs Navarro Kintsukuroi. A lelki sebek gyógyításának japán művészete ;
• kigai. A boldogság fellelésének japán módja, angolul legutóbb
• Kintsugi : Heal your life, repair the cracks and embrace imperfection - the Japanese way;
• Céline Santini Kintsugi: L'art de la résilience;
• Gioacchino Allasia – A segítő fájdalom. Kintsugi. A szenvedés és a nehézségek, mint a változás katalizátorai;
• Lily Ume : Kintsukuroi – Leckék Japánból az érzelmi sebek gyógyítására, legutóbb pedig:
• Kiryu Takagi Kintsukuroi: a lelki sebek gyógyításának művészete. )

Csakhogy a szerzők nem keramikusok, művészettörténészek, kritikusok, hanem pszichológusok, vagy annak látszó szerzők, de az is lehet, hogy robotok. Többségük több, hasonló téma szakértője is ilyen címekkel, mint

• Wabi sabi – hogyan találjuk meg a tökéletlenségben a dolgok szépségét!;
• Kaizen – az apró szokások szerepe a nagy változások előkészítésében;
• "Egy éjszaka Balin, Meditáció a természetben"

Ha vesszük a fáradtságot, vagy egyszerűen kezünkbe kerül egy ilyen kötet a nyaralás során, akkor olyan pótolhatatlan ismeretekhez juthatunk, mint:

„A kintsugi segítségével megtanulhatjuk, hogyan varrhatjuk be lelkünk sebeit finom aranyszállal és hogyan lehetünk újra fénylők, mint azelőtt. A szenvedés, a fájdalom, azok a fájdalmas hegek, amiket magunkkal hordunk, nem gyengítenek el többé, sőt szebbé, erősebbé, bátrabbá tesznek és érdekesebbé (!) válunk tőlük. Tanuljuk meg meggyógyítani lelkünket, ahogy megjavítunk egy eltört vázát is.”

Ezek a már-már algoritmusokkal írt kötetek tele vannak ilyen és ehhez hasonló banalitásokkal, amelyek sajnos veszélyes közhelygyűjtemények is egyben. Sem a lelki okok mibenlétéről, feltárásáról, sem a kimenet módjáról, sem a célról nincs szó bennük, ellenben megtudhatjuk, hogy

„Ne rejtsük el a sebeinket, töréseinket, hanem dicsőítsük őket, mert egyszerre mutathatjuk meg a törékenységet és az ellenállás képességét, ebben áll az igazi szépség.

Legyünk azok, akik vagyunk, mert azok lehettünk, akik voltunk” (!)

Első ránézésre erről beszél G.M, a híres pszichoterapeuta is, amikor arról beszél, hogy a szenvedés átalakítható igazsággá, továbá hogy az emberi létezés adottsága és lehetősége, hogy tanuljunk a szenvedésből. Átélni, túléni a traumát, tanuljunk belőle, hogy önmagunkká válhassunk. „A trauma lényegében megszakítja a kapcsolatot önmagunkkal. Mivel a felismerés túl fájdalmas lenne, ebből aztán egy élethosszig tartó gyakorlat válik és végeredményben nem tudjuk, mit kezdjünk érzelmeinkkel.”

Ennek is van egyfajta varázslás szaga, a derék G.M. újra és újra és csak a gyermekkori traumák ásatásában véli felfedezni sebeink és hibáink okát, és nem is nagyon érzékelhető merre van a vészkijárat, de ő legalább bekapcsolja a bizonsági övet és nem állít magáról semmi különöset.

S.G. a pszichoterapeuta, akit az elmúlt hónapokban volt szerencsém megismerni, száz eurót kért egy ülésért, amit aztán, amikor látta, hogy megbízható klienseket hozok, nyolcvanra csökkentett. Cserében az ülések tizedik percében már felakadt a szemhéja és végtelennek tűnő perceken át aludt, vagy repült valamerre. Mégsem haragudtunk rá, mert amikor visszatér közénk, nem akart lyukat beszélni a hasunkba és nem akarta soha véget nem érő nyomozások keretében megtalálni, melyik gyerekkori pofon, vagy üvöltés felelős az asztmámért, sőt bevallotta, hogy ismereteink e téren nemcsak meglehetősen korlátozottak, de nem is feltétlenül fontos ebben a tekintetben ásatásokat folytatni. Ellenben egy csődbe jutott virágkertész barátnőmnek azt javasolta, kezdjen el énekelni és dobolni (!), amitől az csodák-csodájára rendbe is jött. Mindig azt mondta, ’az egész személyiséget kell megtekinteni és eszközt adni a kezébe a gyógyulásához.

Álom és valóság

Chiara is ismeri a kintsugi fogadatlan mágusait és csak mosolyog rajtuk. Annyi viszont igaz, hogy pszichológusoknak is tart foglalkozásokat, akik különös, öncsonkításban érdekelt páciensek foglalkoztatásában látják hasznát. Kalapács és arany, vigasztaló szavak, ölelés.

  
A törött, javításra alkalmatlannak hitt csészém kész lett. Még két hónapig áll a dobozában, aztán kitalálunk valami jeles alkalmat, amikor kézbe vesszük majd. Nem tündököl eredeti fényében, biztosan lehetett volna precízebben festeni, de legalább új életet kezdhet. A máz eredeti, kemencében szerzett repedései és domborulatai mellett hosszan, a peremtől a mélyéig fut az arannyal fedett ragasztás. Esténként arról álmodik, hogy lila kendővel takarva az örökéletű császárnak szolgálnak fel benne teát, aki finom kezével végigsimítja arannyal futtatott, begyógyított repedéseit, és miközben ránéz, azt mondja: hmmmm .

Lentebb képek a csészéről a töréstől a gyógyulásig.